231/4. A raktár lélegzete — Az olajozott harmónia ára

Henderson merev tekintete a rozsdás fogaskerékre szegeződött, mely apró, pulzáló fényt bocsátott ki. „Ez… ez mozog!” – suttogta, alig hallhatóan.
Az Antikvárius lehajolt. „Természetes gravitációs jelenség. A súrlódási együttható csökkenése, ahogy a raktár enyhe dőlésszögben…” Finoman megbökdöste a fogaskereket a lábával. Az azonban nem mozdult, csak erősebben lüktetett. Ekkor a harminckettes polc mélyéről egy halk, szuszogó hang hallatszott, mely egyre erősödött, míg végül egyértelmű, ritmikus zihálássá vált. A fémkeret nyögött, a polclapok megvetemedtek, és a rajtuk sorakozó kötetek egyszerre, szinkronban ingadozni kezdtek, mint egy hatalmas, láthatatlan mellkas ritmusára.
„Uram!” – Henderson hangja feljebb csúszott. „Ez nem hidraulika. Ennek… tüdeje van!”
Az Antikvárius arcán megfeszült minden izom. Előkapta zsebéből egy miniatűr olajzót, és kapkodva elkezdte befújni vele a polc illesztéseit. „A csapágyak. Az olajzás hiánya. A mechanikai légzés csupán akusztikai melléktermék. Mindjárt helyreállítom a ritmust.”
Ahogy azonban az olaj a fémre cseppent, a szuszogás felgyorsult, egyfajta gépies hörgéssé alakult. A polc tetején, ahol az előzőleg visszahúzódott szürke folt volt, most egy kis, bronzszínű száj nyílt ki, melyből sűrű, fémízű gőz áramlott ki. A gőz nem párolgott, hanem spirálisan Henderson felé kanyargott. A fogaskerék, mely eddig csak a cipőjénél pihent, most mélyen belevájta magát a bőrébe, és egyre gyorsabban pörgött, mintha valami belső motor hajtaná. Henderson lába lassan felemelkedett a földről.
A „lélegző” polc, a mozgó padló, a gőz, és a felpörgő fogaskerék hirtelen értelmet nyert. A raktár nem meghibásodott, hanem élt, a maga különös, fémes-organikus módján. Az Antikvárius nem a rendszert javította, hanem táplálta, és akaratlanul is részévé vált.
Az Antikvárius, eközben, elégedetten hunyorogva nézte, ahogy a polc „légzése” egyenletes, halk zümmögéssé szelídült. „Látja, Henderson? Egy kis olaj, egy kis precizitás, és máris helyreállt a tökéletes harmónia. Semmi rendkívüli. Csak a raktár ütemes lélegzése, ahogy a katalógus lapjai lapozódnak a sötétben.”
Valahol messze, a raktár szívéből, egy halk, száraz csattanás hallatszott, mintha egy pecsétnyomó kattant volna a semmibe.