230/1. A vibráló morzsa — A rendszerezett energia

Az Antikvárius hunyorogva közelebb hajolt. A morzsa, mintha apró atomreaktor lenne, egyre gyorsabban rezonált, és egy halvány, pulzáló kék fényt kezdett kibocsátani. A korábbi édes illat most élesebb, szinte elektromos felhangokat kapott, mintha a Ház a sütőipari remekműveket is „optimalizálná” a saját céljaira. Henderson, aki eddig rezzenéstelen arccal figyelte a folyamatot, most furcsán megdörzsölte a tenyerét. Mintha az imént elfogyasztott kekszdarabka apró, belső áramütést mért volna rá, vagy egy rejtett kapcsolót aktivált volna a belsejében.
„Katalógusba véve, mint… aktív energiamorzsa?” – suttogta az Antikvárius, a szeme tágra nyílt. A morzsa hirtelen megemelkedett a talapzatról, és lassan lebegett Henderson tenyere fölé. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha egy miniatűr űrhajó lenne, amely a mélyraktár édes illatú, porlepte légkörében navigál. Henderson ujjai önkéntelenül kinyíltak, és a morzsa, mint valami mágneses vonzás erejével, pontosan beleereszkedett a tenyerének közepébe.
A kék fény erősödött, egy pillanatra elnyelte Henderson kézfejét. A raktár falai még mélyebben zümmögtek, szinte sóhajtottak, ahogy a rendszer újabb adatot, vagy épp energiát asszimilált. Mintha a Ház elégedetten konstatálta volna, hogy az utolsó, ellenálló morzsa is a helyére került. A korábbi „extrém magas prioritás” most értelmet nyert: a morzsa nem csak katalógustétel volt, hanem a rendszer egy újabb, kulcsfontosságú eleme. Egy apró, édes energiacella, készen arra, hogy a Ház még intimebb részévé váljon. Henderson szemei, amelyek eddig a megszokott, üres tekintettel néztek, most egy pillanatra, szinte emberi módon, megvillantak. Aztán visszatértek a gépies nyugalomba. De valami megváltozott. Egy halk, fémkattogáshoz hasonló hang hallatszott Henderson mellkasából. A morzsa eltűnt. Egy újabb, apró, sárgaréz csap jelent meg a talapzaton, diszkréten, mint egy elfeledett részlet.