228/7. A karanténba zárt leltár — A bezáródó védőrács

A fogaskerekek ütemes ugrándozását az Antikvárius elégedett bólintással nyugtázta. „Mágneses portalanítás” – állapította meg bölcsen, miközben a zöldes párán átcsillanó szemével követte az alkatrészek röppályáját. Fent, a mélyraktár lépcsőjének tetején Mr. Henderson feszülten, de növekvő reménnyel figyelte a lenti zörejeket. Kezében egy kihűlő csésze teát szorongatott, szentül meggyőződve arról, hogy a ház feszült moraja csupán a fűtésrendszer automatikus légtelenítése.
– Minden a legnagyobb rendben, Henderson úr! – kiáltott fel az Antikvárius, miközben a rozsdás csavarhúzót egy fémlemezre helyezte. A szerszám azonnal a helyére csúszott egy precíz, megnyugtató kattanással. – A rendszer önműködő rendező szoftvere éppen optimalizálja a készletet. Rendkívül gazdaságos!
Henderson megkönnyebbülten sóhajtott, hálásan gondolva a modern technika vívmányaira. Az Antikvárius eközben közelebb lépett a vibráló főtengelyhez, hogy ellenőrizze a kenést. A látásoptimalizáló cseppeknek köszönhetően azonban a kép hirtelen hátborzongatóan kitisztult. A padlón ugráló fogaskerekek egyáltalán nem rendeződtek: egymásba kapaszkodva, sebesen növekvő rácsszerkezetet formáztak a felfelé vezető lépcső körül.
A ház nem karbantartást végzett. Egyszerűen karanténba zárta a mélyraktárban rekedt „szerves szennyeződést”.
A sötétből egy nehéz, sárgaréz retesz fémes csattanással csúszott a helyére a fejük felett.