228/6. A látásoptimalizáló csepp — A rezonáló alkatrészek

Az olajos csepp, ahelyett, hogy csípett volna, meglepően hűvös érzetet keltett. Az Antikvárius higgadtan törölte ki szemét, és azonnal „látásoptimalizáló kenőanyag-cseppnek” minősítette, a rendszer gondoskodásának ékes bizonyítékaként. Most tisztábban látta a földön sorakozó, aprólékosan szétválogatott alkatrészeket, mintha egy hatalmas óra részei lennének, racionális „funkcionális rend” szerint elrendezve. Ez a „precíziós leltár” látványa megmelengette szívét, persze kizárólag szakmai szempontból.
Felvett egy sárgaréz fogaskereket. Éles fogai ellenére enyhe avas olajszagot árasztottak. „Praktikus az első bekenés” – morogta. A kulcs kezében újra megrezdült, egy zöldesen vibráló alkatrészhalom felé mutatva – a „minőségellenőrzés” legmodernebb formája volt ez. A kanál, mely a „tizenkettes” mellett lebegett, most egy rozsdás csavarhúzóhoz navigált, ami magányosan feküdt a rendezett rendben. Az Antikvárius felvette a nehéz szerszámot. „Karbantartó személyzetnek szánta a rendszer” – vélte.
Ekkor halk, de mély, ritmikus kattanás hasított a csendbe a raktár legtávolabbi szegletéből. Nem az órák ketyegése, hanem egy föld alól érkező, masszív rezonancia volt. A zöld pára remegni kezdett, az árnyékok önálló életre keltek. Az Antikvárius bólintott: „A „ház” immár a mélyraktár alatti „szubsztrátum” aktiválásába is belekezdett. A karbantartás sosem állhat meg.” Egy pillanatra megdermedt, ahogy a földön heverő fogaskerekek közül néhány, mintha egy láthatatlan áramütéstől, egyszerre ugrott egy centimétert a levegőbe.