227/2. A selyemszalag óraműve — A beprogramozott mozdulat

Mr. Henderson nem hitt a szemfényvesztésben, legkevésbé a saját miniatűr változatában. Meggyőződése volt, hogy a réz távcső csupán egy finommechanikai trükk, amellyel az eltűnt antikvárius a gyanútlan látogatókat ijesztgette. Hogy igazolja a feltételezését, óvatosan koppintott hármat a tölgyfa asztal szélén. Meg volt győződve róla, hogy a lencse mögötti figura semmilyen módon nem reagálhat egy tőle független, külső ingerre.
A válasz azonban azonnal megérkezett, ám a várt visszhang helyett a saját, fémbevonatú karja belsejéből csillant fel egy száraz kattanás. A bronzfénnyel csillogó alkarján egy eddig észrevétlen, apró rekesz pattant ki. A szerkezet nem golyócskát, hanem egy keskeny, vörös selyemszalagot tolt előre, amelyre precíz gépírással sorokat nyomtattak.
Henderson közelebb hajolt, és elolvasta a szöveget. A szalag nem leltározási ív volt, hanem egy percre kész időbeosztás, amely pontról pontra leírta az ő elkövetkező mozdulatait, egészen a légzésének ritmusáig. A papír alján az utolsó sor különösen tisztán állt: „10:14 – A szomszédos raktárajtó kilincse magától lassan lenyomódik.”
Henderson a faliórára nézett; a kismutató pontosan a tízesen, a nagy a tizennégyesen állt. Abban a szent pillanatban a sötét sarokban álló vasalt ajtó rézkilincse halkan megmozdult lefelé.