226/8. A beolvasztási parancs — A leltározott tulajdonos

A dübörgő acélhenger közeledtére Mr. Henderson igyekezett minél mélyebbre préselni magát a vasalt ajtó keretébe, ám a fémbevonatú karja nyomán a mágneses szerkezet megbonthatatlanul fogva tartotta. Az antikvárius kétségbeesetten próbálta feszegetni a reteszt, remélve, hogy a szerkezet megkíméli a bolt tulajdonosát.
A golyócska azonban újabb halk csikorgással hátrafordult, és vakító, sárgás fénysugárral végigpásztázta az antikvárius megviselt szövetkabátját és papírvékony bőrmellényét. A kijelzőn a gótikus betűk egyetlen pattanással megváltoztak: ALKATRÉSZHÁNYÁNY FELMÉRVE – SZERVES TÖRMELÉK ELIMINÁLÁSA.
„Várjon, ez tévedés!” – csattant fel az antikvárius éles hangon. „Én vagyok a leltározó! Én vezetem a nyilvántartást tizenkilenc éve!”
A szerkezet nem bocsátkozott vitába. Egy apró, sárgaréz kapcsocskával végleg Henderson karjára reteszelte magát, kijelölve őt mint a műhely egyetlen érvényes, fémalapú tartozékát. A felborult gravitáció ebben a pillanatban éles szögben megtört: a padló alatti reteszek kioldódtak, és a fal helyén tátongó alagút egyetlen ruganyos mozdulattal szippantotta be az antikváriust – egyenesen a kámforillatú tisztítótartály felé.
A vasalt ajtó kattanva bezárult. A lebegő kék permet másodpercek alatt elült, a gravitáció pedig zökkenőmentesen visszatért a megszokott irányába. Mr. Henderson egyedül maradt a csendes hátsó szobában. Odalépett a tölgyfa íróasztalhoz, és merev, bronzfényű ujjával óvatosan felemelte a réz csillagászati távcsövet, amely a sötétben halk, hívogató kattogásba kezdett.