226/2. A mechanikus szemgolyó — A lepecsételt túlóra

A doboz hirtelen megdőlése nemcsak az antikvárius egyensúlyát döntötte romba, hanem a helyi fizika maradék önérzetét is. A könyvtornyok, mint megriadt hernyók, elkezdtek felfelé araszolni a függőleges falon, miközben a padlószőnyegből apró, sárgaréz szegecsek pattogtak ki, akár a kukoricaszemek a forró serpenyőben.
– Ez puszta elektrosztatika – morogta Henderson, miközben merev, használhatatlan karjával a falhoz préselődött, sötét képpel bámulva a csuklójára fagyott teáskannát. – A gyapjúszőnyeg súrlódása és a raktár száraz levegője generálja ezt a látszólagos anomáliát. Ha kellőképpen földeljük magunkat, a gravitáció visszaáll a rendes kerékvágásba. Nem kellene feleslegesen pánikolni.
Az antikvárius dühösen rántotta meg a vállát, miközben a sárgaréz kulcsot szorongatta, amely mostanra kellemetlenül átmelegedett a tenyerében. Nem hitt a földelésben, pláne nem Henderson fizikai magyarázataiban, különösen azután, hogy a mennyezeten átsejlő, poros külvilágban feltűnt egy gigászi, elmosódott ujjbegy, amely épp a bura üvegét kocogtatta meg kívülről.
– Maga és a földelése, Henderson! – sziszegte az antikvárius, és a szoba sarkában, közvetlenül a padlóléc felett megpillantott egy apró, kulcslyuknak látszó rést. – Ha ez a doboz egy mechanikus makett, akkor ennek itt kell lennie a kézi kioldójának.
A kulcsot a résbe illesztette és elfordította. A várt kattanás helyett azonban a falak mögül egy rekedt, verkli-szerű zene indult el. A mennyezet üvegén át egy óriási, festett fából készült szemgolyó ereszkedett le, és hideg, üveges tekintettel egyenesen rájuk pislogott. Henderson lábánál a padlóból egy kis fémdoboz ugrott elő, amelyből halk sípolással egy frissen nyomtatott, apró papírcédula csúszott ki, rajta egyetlen, piros betűs szóval: TÚLÓRA.