226/1. A panoráma-doboz fogsága — A sárgaréz kulcs rejtélye

A vörös bársonydobozból szűrődő, ütemes kattogás lassan betöltötte a megváltozott teret. Odakint az iménti gigászi tisztogató akció után az égbolt – amely valójában egy hatalmas üvegbura feletti poros szoba mennyezete lehetett – természetellenesen fényes maradt. Mr. Henderson, aki még mindig a falon egyensúlyozott merev, használhatatlan karjával, dühösen meredt a polcon heverő, ormótlan sárgaréz felhúzókulcsra.
– Ha bárki azt hiszi, hogy önként fogom felhúzni a saját végzetemet, az súlyosan téved! – vágta oda Henderson, miközben a teáskannát próbálta lefejteni a csuklójáról. – Ez a fajta külső beavatkozás teljesen ellentmond az üzletszabályzatnak!
Az antikvárius nem méltatta válaszra a méltatlankodást. Négykézláb, a gravitációs torzulás miatt immár padlóként funkcionáló oldalfalon kúszva igyekezett elérni a kulcsot. A könyvtornyok fenyegetően magasodtak fölé, de a makacs kötetek továbbra sem mozdultak.
– Fogja be, Henderson, és inkább tartsa a kannát! – sziszegte az antikvárius, miközben ujjaival a nehéz rézkulcs felé nyújtózott. – Ha ez a kulcs mozgatja a felettünk lévő fogaskerekeket, akkor talán visszakaphatjuk a rendes padlónkat.
Ám amint a fémhez ért, a bársonydoboz ketyegése hirtelen elhallgatott. Egy apró, rugós csapóajtó vágódott ki a doboz oldalán, és egy miniatűr sárgaréz seprű ugrott elő, amely akkurátusan letörölte az antikvárius cipőjéről a legutolsó porszemet is. A fejük felett ekkor egy újabb, minden eddiginél nehezebb léptektől remegő morajlás futott végig. Valaki odakint újra megfogta a doboz tetejét.