225/7. A panoráma-doboz — A külső tisztogatás

Az antikvárius és Henderson nem a földre estek, hanem az oldalsó falnak feszültek, amely hirtelen masszív, vízszintes talajjá változott. A könyvespolcok most fenyegető tornyokként magasodtak felettük, de a könyvek – a fizika makacs csődjét bizonyítva – nem zuhantak le, hanem szorosan a polcokon maradtak, mintha oda lennének festve. Henderson teáskannája, amely még mindig a karjára tapadt, egy utolsót füttyentett, majd engedelmesen elhallgatott.
„Ez nem termodinamika” – nyögte Henderson, miközben merev karjával igyekezett egyensúlyozni a hirtelen jött oldalszélben, ami a semmiből támadt. „Ez felháborító. Követelem a fizikai állandók azonnali helyreállítását!”
Az antikvárius azonban már nem magyarázott. Szemei tágra nyíltak, ahogy a bolt hatalmas üvegablaka felé nézett. Odakintről egy elképzelhetetlenül hatalmas, hús-vér ujj hegye koppant a külső üvegen, mire az egész raktár megremegett. Egy gigantikus, szöszös törlőrongy ereszkedett le az égből, és nehézkes, körkörös mozdulatokkal tisztítani kezdte a külvilágot.
Az antikvárium falai mögött fület tépő kattanás hallatszott, ahogy egy óriási rugó elengedett. Egy hatalmas csipesz nyúlt be a tetőn át, és finoman visszahelyezte a lebegő levélnehezéket a helyére. Odakint valaki elégedetten sóhajtott, majd egy nehéz, sárgaréz felhúzókulcsot fektetett le a polcra, közvetlenül egy poros, vörös bársonydoboz mellé, amelyből ütemes kattogás hallatszott.