225/4. A plafon óraműve — A fordított gravitáció

Az antikvárius mély lélegzetet vett, s halkan kijelentette a csendes boltban, hogy a plafonra rajzolódott olaj-fogaskerék csupán a fa porozitása és a kapilláris-hatás bizarr összjátéka. Egy hosszú nyelű szobakefével a kezében lépett a raktárfülkébe, eltökélten, hogy azonnal letörli ezt a fizikai képtelenséget.
Amikor a kefe sörtéi megérintették a fekete mintát, a várt maszatolás elmaradt. A sörték keményen akadak be az olajfogak közé, s a nyél hirtelen kimért, körkörös mozgásba kezdett. Az antikvárius tenyerét súrolva forgott a fanyél, mint egy láthatatlan óramű másodpercmutatója.
A boltajtó csengője ekkor kétségbeesetten megcsörrent. Henderson rontott be a helyiségbe; zakója ujjához egy vaskos réz teáskanna tapadt, amit képtelen volt lerázni. – Nem a gáztűzhely a hibás! – lihegte sárga arccal. – A fémtárgyak a környéken mind önökhöz akarnak igazodni!
– Puszta elektrosztatikus vonzás a párás levegőben – vágta rá az antikvárius fojtott hangon, miközben a pörgő kefenyelet próbálta uralni. Hogy bebizonyítsa teóriáját, elővett a zsebéből egy nehéz rézpénzt, és demonstratívan lefelé engedte.
A coin azonban nem landolt a padlón. A levegőben megállva nekilendült, felrepült a magasba, és pontosan a plafonon forgó olajminta közepébe pattant. A gerendák mögül hirtelen halk, szaggatott ketyegés hallatszott, s a mennyezeti résekből finom, aranyszínű rézpor kezdett szitálni a padlóra.