225/2. A füstölgő napló — A kémiai reakció

Az antikvárius nem hitt a túlvilági jelenségekben, a túlfűtött fizikai elméletekben pedig végképp nem. A pulton gomolygó, koromsötét füstöt látva azonnal levonta a legésszerűbb következtetést: a régi tölgyfa pult belsejében elraktározódott nedvesség lépett reakcióba a sárgaréz golyócska által kibocsátott miniatűr elektrosztatikus kisüléssel. Semmi varázslat, puszta kémia és rosszul tárolt rézgálic.
– Egy közönséges oxidációs folyamat – morogta dühösen az antikvárius, miközben éles, elutasító pillantást vetett a pulton fekvő bőrkötésre. Szemöldökét összehúzva megragadta a szomszédos polcon álló nehéz rézgyertyatartót, hogy azzal nyomja le a napló kunkorodó, pernyeízű lapjait.
A füst azonban nem oszlott szét a huzatban. Finom, koromszürke réteget képzett a pult polírozott felületén, tökéletesen párhuzamos vonalakat rajzolva. A kettéhasadt golyóból kiemelkedő rézcsipesz ekkor ütemes, éles kattanással elfordult, és a sötét porból kirajzolódó ábrára bökött: egy precíziós gépészeti vázlatra, amely kísértetiesen emlékeztetett egy zsebóra gátlószerkezetére.
Az antikvárius gúnyos horkantással nyugtázta a látványt. Meggyőződése volt, hogy a könyv csupán egy régi, mechanikus trükkös doboz rejtett ravasza. Fölé hajolt, hogy letörölje a feliratot, ám a hátsó raktár felől hirtelen megszakadt a korábbi fémes koppanás.
Helyette baljós, nehéz csend telepedett a helyiségre, amelyet csupán a szomszédos polcról ütemesen lecsöppenő, sűrű műszerolaj koppanása tört meg.