225/1. Az engedetlen golyócska — A makacs dőlésszög

Az antikvárius mély levegőt vett, és megpróbálta elsimítani a homlokán feszülő ráncokat. Henderson – vagyis a 412-es számú sárgaréz alkatrész – immár katonás rendben pihent a hátsó raktár leltározott polcán, ám a bolt feszültsége nem akart elpárologni. Az antikvárius a pult mögül előhúzott egy kopott szőrseprűt, hogy eltüntesse a drámai gyári visszaállítás fizikai nyomait: a lehullott vakolatot és azt az egyetlen, apró sárgaréz golyót, amely még mindig a padló repedései között keringett.
A takarítás rutinfeladatának kellett volna lennie, ám a golyócska makacsul ellenállt a seprűnek. Valahányszor a sarok felé terelték, a kis fémgolyó elegáns, íves kanyarral visszagurult pontosan a helyiség geometriai középpontjára. Az antikvárius dühösen megcsóválta a fejét. Nyilvánvalóan a padló vetemedett meg az évszázadok során, a régi tölgyfadeszkák képeztek láthatatlan lejtőt. Ez a racionális magyarázat megnyugtatta volna, ha a golyó nem kezdett volna el hirtelen növekvő tempóban, tökéletes köröket leírva keringeni, miközben halk, tiszta hangon zümmögte a birodalmi indulót.
A hátsó raktárból ekkor tompa fémes koppanás hallatszott, mintha Henderson rögzített lába próbálná felvenni a ritmust. Az antikvárius megdermedt, a seprű nyele szinte megremegett a kezében. A golyócska az utolsó hangnál hirtelen megállt, kettéhasadt, és a belsejéből egy apró, finoman megmunkált rézcsipesz emelkedett ki, egyenesen a pulton fekvő régi bőrkötéses napló felé mutatva, amelyből halk sercegés kíséretében sötét füst szivárgott.