224/9. A gyári visszaállítás — A leltárba vett ügyfél

A csikorgó fémzaj az ajtó mögött egyre fenyegetőbben közeledett, de Henderson még ekkor is talált racionális magyarázatot. Biztosan a szomszédos építkezés daruja hibásodott meg, a vörösből kékké váló pásztázó fény pedig csupán a közeli útlezárások figyelmeztető jelzése. Amikor azonban az antikvárium nehéz tölgyfa ajtaja magától kitárult, nem egy elszabadult géproncs rontott be, hanem a sarki fűszeres nehéz, fémből készült cégére repült be a térbe, egyenesen Henderson szabadon lévő vállára tapadva.
Az antikvárius nem sikoltozott, inkább csak fáradtan sóhajtott, és elővett egy vastag, bőrkötéses garanciális füzetet a pult alól. „A mágneses rezonancia egy teljesen természetes atmoszférikus jelenség!” – ordította dühösen Henderson, miközben a lábai önálló életre kelve, tökéletes, gépies ütemben kezdtek el hátrálni a kék fénysugár irányába. A hátrafelé pörgő óramutatók hirtelen megálltak a nullánál, jelezve, hogy az időzítő teljesen lefutott.
A döbbenetes igazság ekkor vált nyilvánvalóvá: a szelencéből mormolt koordináták nem földrajzi helyek voltak, hanem Henderson gyári sorozatszáma. A férfi nem a fizika áldozata volt, hanem a bolt legértékesebb, rég elveszettnek hitt sárgaréz automata alkatrésze, amely most, a gyári visszaállítás után engedelmesen masírozott vissza a raktár mélyére. Az antikvárius elégedetten pipálta ki a tételt a leltárívén.
A hirtelen beálló, feszült csendben egy apró, magányosan guruló fémgolyó halk, ritmikus koccanása hallatszott a sötét sarokból.