224/7. A fémzene ritmusa — A megfeszített rugó

A sárgaréz dallam tiszta ütemei megdermesztették a levegőt a poros könyvkupacok között. Az antikvárius dühében már-már liluló arccal meredt a rángatózó fiókra, miközben Henderson merev, fémektől nehéz jobb karja akaratlanul is a hang forrása felé lendült, mint egy iránytű mutatója.
– Kapcsolja ki azt a szerkezetet! – torkolta le Henderson a boltost, miközben a könyökén lógó sárgaréz kilincs vészjóslóan megkoccantotta a karjára tapadt söröskupakokat. – Ez a szánalmas akusztikai trükk nem fogja elterelni a figyelmet a felelősségéről. Nyilvánvaló, hogy a boltjában uralkodó ionizációs feszültség hozta működésbe a rugószerkezetet! A fizika törvényei szerint a rezonancia...
A magyarázatot egy száraz, fémes csattanás vágta félbe. A bársonnyal bélelt fiók nemes egyszerűséggel kiszakadt a helyéről, és a levegőben úszva Henderson mellkasa felé vette az irányt. Az antikvárius egy elkeseredett ugrással próbálta elkapni a családi ereklyét, de csak a levegőt markolta: a fiók tartalma – egy apró, fogaskerekekkel teli ezüst szelence – hangos csörömpöléssel tapadt rá a férfi gyapjómellényére, pontosan a szíve fölé.
A zene azonnal elhallgatott, helyét azonban egy sokkal vészjóslóbb, mély, vibráló morajlás vette át, amely közvetlenül Henderson mellkasából áradt. A pult mögött, a kihúzott fiók sötét, üres üregében hirtelen láthatóvá vált egy apró, vörösen derengő üveglencse, amely hideg, pásztázó fénnyel világította meg a feszült szobát.