224/4. A mozgó fémgyűjtemény — A merev léptek ritmusa

Mr. Henderson nem az a fajta ember volt, aki holmi fizikai képtelenségek előtt meghajolt volna. Miután megállapította, hogy a könyöke makacsul megtagadja a további hajlítást, dühös méltósággal úgy döntött, hogy az öntöttvas tolltartó voltaképpen kiváló kiegészítője a jobb karjának. Elvégre egy tekintélyes úriember bármit hordhat a kezében, ha azt kellő határozottsággal teszi.
A probléma akkor kezdődött, amikor megpróbált elfordulni az íróasztaltól. A zsebében lévő kulcscsomó azonnal hevesen rátapadt a nadrágja gombjaira, miközben a kandalló előtt álló nehéz réz piszkavas fenyegető lendülettel mozdult meg a tartójában. Henderson kénytelen volt elismerni, hogy a „helyi légköri anomália” elmélete némi finomításra szorul. Talán a legutóbbi, antikváriusnál tett látogatása során szedett össze valamilyen különös, por alakú fémötvözetet, amely most a bőrén keresztül szívódott fel.
– Egyszerű nehézfém-allergia – sziszegte dühösen, miközben merev jobb karját maga előtt tartva, mint egy rohamra induló lándzsás, megindult a dolgozószoba ajtaja felé. Minden egyes lépése kísérteties pontossággal követte a mellkasából áradó keringő ritmusát. A folyosón haladva a falra rögzített családi portrék vas keretei apró, ütemes koccanásokkal fordultak el utána, mintha a tiszteletreméltó ősök mind őt bámulnák.
A bejárati ajtóhoz érve azonban rá kellett döbbennie, hogy a nehéz sárgaréz kilincs megmozdítása komoly logisztikai kihívást jelent majd a lezárt csuklóízületével. Miközben dühösen méregette a zárszerkezetet, a kabátfogas alól, közvetlenül az esernyőtartó mellől egy apró, magára hagyott sárgaréz fogaskerék kezdett el halkan, szinte alig hallhatóan suttogni a porban.