224/1. A suttogó fogaskerék — A melegedő egyenleg

Az antikvárius elégedetten dörzsölte össze a tenyerét, miközben a nehéz tölgyfa ajtó halkan kattant a távozó vevő és a precízen ketyegő Henderson úr mögött. A boltban beálló csendet csak a pulton hagyott, vörös selyembe burkolt fogaskerék halk durombolása törte meg. Úgy lüktetett, mint egy álmos macska, s a selyem redői közül kiszivárgó gyermeki suttogás mintha egy régi, elfeledett számtani képletet ismételgetett volna. Az antikvárius nem hitt a kísértetekben, a pontos könyvelésben viszont annál inkább.
Elővette a vastag, bőrkötéses főkönyvet, hogy bevezesse a rendkívüli tranzakciót. Henderson úr sikeresen rendezte az adóhátralékot, így a helye felszabadult a leltárban. A tollhegy sercegése kellemesen keveredett a vörös csomagból áradó suttogással, amely mostanra egyre inkább egy precíz tizedes tört számsorát mormolta. Az antikvárius közelebb hajolt. A selyem érintése meleg volt, szinte lázas.
Úgy döntött, a tárgyat egyelőre a hátsó szoba legfelső polcára helyezi a régi barométerek közé. Amikor azonban felemelte a csomagot, a lüktetés hirtelen átterjedt a saját csuklójára is. Nem fájt, inkább csak olyan volt, mintha a saját pulzusa makacsul igazodni próbálna a fogaskerék belső, fém fogainak nehézkes kattogásához.
A bolt sötét sarka felől ekkor furcsa, száraz koccanás hallatszott. Egy elfeledett, porlepte ingaóra, amely évek óta némán állt, hirtelen megmoccant, és egyetlen, rekedt kondulással jelezte a következő óra kezdetét.