223/8. A sárgaréz hajtókar — A pontos illeszkedés

A kis acélrugó finom fémes koccanással ütközött Mr. Henderson cipősarkának, mintha csak egy apró írógépbillentyű koppant volna. A férfi, aki még mindig negyvenöt fokos szögben dőlt az állóóra felé, dühös rándítással próbálta visszanyerni az egyensúlyát.
– Ez csupán egy lokális mágneses anomália! – sziszegte Henderson, miközben a nadrágzsebe veszélyesen megfeszült a fémkar vonzásától. – A hanyagul lefektetett földkábelek és a nem szabványos rézötvözetek interferenciája. Azonnal bírságot szabok ki!
Az antikvárius száraz, fojtott nevetéssel válaszolt. Karba tett kézzel figyelte, ahogy az ellenőr talpa alatt a padlólapok apró, szabályos mintázatban süllyednek le, mintha a padló maga is egy óriási, fából készült lyukkártya lenne, amely pontosan fogadja Henderson egyedi cipőmintázatát.
Henderson még egyszer megpróbálta kirántani magát a láthatatlan szorításból, azt hazudva, hogy a zsebében lévő hajtókar csak egy ártalmatlan papírnehezék. Ám ekkor a nadrágzseb szövete hangos reccsenéssel megadta magát. A sárgaréz alkatrész nem magányosan repült a foglalatba: Henderson görcsösen rászoruló ujjait is magával rántotta, egyetlen fémes kattanással rögzítve a kezét a szerkezet tengelyéhez. A naptárcsa megpördült, és a „Beépítés alatt” jelzésről átugrott a „Hitelesítve” feliratra. Henderson mellkasából ekkor halk, de tökéletesen ütemes ketyegés indult el, elnyomva a saját szívverését.
A sötét számlap mögül, a fogaskerekek mélyéről hirtelen egy apró, poros porcelánbaba kék szempárja villant meg, mereven bámulva a következő látogató helyét.