223/1. Az új gyűjtő — A lelakatolt csend

A lakkozott cipő tulajdonosa, Mr. Alistair, elégedetten pöccintette le a port a hajtókájáról. Fogalma sem volt a padló alatti sötét rekeszről, sem a nemrégiben elnémult fémízületekről; ő csupán egy szárazlevegős utazóládát keresett preparált éjjeli lepkéi számára. Az antikvárius úgy lépett elő a pult mögül, mintha mi sem történt volna.
– Valami igazán tartósat keresek, kedves uram – mondta Mr. Alistair, miközben gyanakodva bökdöste meg az esernyője hegyével a sarokban álló, lelakatolt utazóládát. – Amely nem ereszt át se nedvességet, se hívatlan látogatókat. A gyűjteményem kényes a külső behatásokra.
Az antikvárius halkan kuncogott, ami leginkább egy száraz homokóra pergésére hasonlított. – Biztosíthatom, ez a darab hermetikusan zár. Előző tulajdonosa rendkívül ragaszkodott a belső csendhez.
Mr. Alistair elégedetten bólintott, és közelebb hajolt. Nem vette észre, hogy a láda alól előgurult apró fogaskerék mágneses vonzással tapad a cipője sarkához. Csak a falióra mögül kiszűrődő, ritmikus szuszogásra lett figyelmes, ami furcsán emlékeztetett egy gőzszelep ütemes sziszegésére. A sarokban álló, nehéz tölgyfa szekrény mélyéről ekkor egyetlen, tompa koppanás hallatszott, mintha egy nehéz fa vállfa ütődött volna a hátlapnak.