222/5. A szövet feszültsége — A tizedik vállfa

Az inga minden kongásával a rézpánt határozottan szorult egy tizedmilliméternyit Mr. Henderson nyaka körül, aki így legfeljebb egy jól nevelt, fojtott gurgulázással tudta kifejezni növekvő kétségbeesését. Az új ellenőr azonban nem sietett a segítségére. Előrelépett, és professzionális érdeklődéssel megkocogtatta a falból kígyózó papírszalagot, mintha egy különösen jól sikerült táviratot tanulmányozna.
– Kiváló rosteloszlás – jegyezte meg az ellenőr, miközben ujjhegyével végigsimította az egyik készre szabott szürke zakó hajtókáját. – Bár a bal vállnál észlelek némi aszimmetriát. Csak nem a hármas számú leltározó hagyatéka?
– De igen, tiszta gyapjú, minimális fémporral – bólintott az antikvárius büszkén, miközben sárgaréz olajozókannával megkente az ingaszerkezetet. – A hármas kolléga kissé hajlott hátú volt, de a gépünk tökéletesen korrigálta a tartáshibáját az örökkévalóság számára. A textília nem felejt.
Henderson szemei tágra nyíltak. Próbálta jelezni a kezében szorított sárgaréz hajtókarral, hogy a felügyelő más utasításokkal küldte, de a merev mérőkarok már a csuklóját is rögzítették, finom, pókszerű mozdulatokkal igazítva zakóját a fémkerethez.
Az új ellenőr lassan megfordult, és zsebéből egy apró, sárgaréz csipeszt húzott elő. Nem Hendersonhoz lépett, hanem a szoba sarkában álló, üresen árválkodó tizedik vállfához, amelyről óvatosan leemelt egy oda tapadt, élénkvörös fonalszálat.