222/4. A hátsó műhely — A méretre szabott mintapéldány

A nehéz tölgyfa ajtó feltárult, s mögötte nem porlepte raktár, hanem egy sebészi tisztaságú, óraműves finomságú szabóműhely tárult fel. A levegőben gőzölős vasaló dús, tiszta illata keveredett a friss gépolaj szagával.
Mr. Henderson a helyiség közepén állt, egy sárgaréz állványzaton. A fémízületi felügyelő által átadott kar még mindig a kezében szorult, miközben rézből öntött, vékony mérőkarok simultak finoman a vállához és a háthajlatához, mintha egy láthatatlan szabó venni próbálna méretet.
– Amint látja, a kollégája igazán alapos minőségi átvételen vesz részt – mondta az antikvárius, miközben megkerülte a látogatót, és halkan bekattintott egy falba süllyesztett rézkarikát. – A leltározási szabályzat nyolcas cikkelye előírja a szabványos illeszkedést. Egyetlen ellenőr sem távozhat anélkül, hogy a tartás- és szövetprofilja ne kerülne archiválásra.
Az új ellenőr lassan elővett egy vékony jegyzettömböt, és végignézte, amint a karok apró lyukakat perforálnak egy, a falból előgördülő kemény papírszalagba.
– És a korábbi ellenőrök adatai? – kérdezte hűvösen, tekintetét a szoba sarkában sorakozó, tökéletesen szabott szürke zakókra szegezve.
– Mindegyikük tökéletesen passzol az állományba, uram – felelte az antikvárius, és egy finom szövésű kefével leporolta Henderson zakója ujját. – Bár némelyikük kissé szűknek bizonyult a vállrésznél, végül mindegyik megtalálta a neki szánt vállfát.
Henderson megpróbált megszólalni, de a torkához illeszkedő rézpánt halk rezonanciával tompította a hangját. A szoba mélyéből ekkor egy nehéz, fémes inga lassú kattanása hallatszott.