222/3. A gőzölgő leltárcédula — A szabványos illeszkedés

Az új ellenőr egyetlen szót sem szólt, csupán hajlékony ujjai közt felvette a még nyirkos papírlapot. A perforált szegély mentén finom gőzpára szivárgott fel, mint egy frissen sült pékáru felett. A papíron álló számsor pontosan megegyezett a csengőből kiesett szürke posztódarab szövetszámával.
– Rendkívül hatékony az Önök iktatási rendszere – jegyezte meg halkan, miközben hüvelykujjával végigsimított a még meleg tintán. – Bár meglepő, hogy a jegyzőkönyv ilyen magas hőfokon keletkezik.
– A belső mechanika hősugárzása garantálja a gombaölő száradást, uram – vágta rá az antikvárius rezdületlen mosollyal, miközben a pult alól egy réznyelű selyemecsetet húzott elő, és módszeresen söpörni kezdte a pormentes üveglapot. – A tölgyfa mögött a leltározás nem csupán papírmunka, hanem fizikai állagmegóvás. Henderson kollégája éppen most kapja meg a végső, hőkezelt minősítést.
A látogató lassan közelebb lépett az ajtóhoz, s kezét a nehéz, rézből öntött kilincsre helyezte. A fém hideg volt, de a zár felől finom, vibráló remegés futott végig a karján, mintha a fa mögött száz apró fogaskerék próbálna pontosan egymásba kapcsolódni.
Amikor lenyomta a kilincset, a szellőzőnyílásból kilehelő meleg levegő meglobogtatta a látogató egyenruhájának hajtókáját. A nyílás túloldaláról halk, fémes kattanás hallatszott, mint amikor egy szabószalonban az automata olló befejezi a szabásmintát.