221/6. A porlepte szekrény — Az állandó tartozék

Henderson a kék selyemkendőt a markában szorongatva lépett a ritmikusan kattogó szekrényhez. Mint felelős üzemeltető, nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy figyelmen kívül hagyja a karbantartási láncolat következő logikus elemét. A szekrény szúette tölgyfa ajtaja egyetlen elfojtott nyikordulással tárult ki, ám a várott gépmonstrum helyett a sötét belső tér meglepően rendezett képet mutatott.
A polcokon gondosan elrendezett réztáblák sorakoztak, mindegyiken egy-egy aprólékosan vésett névvel és leltári számmal. A kattogó hangot nem egy újabb bonyolult fogaskerék-áttétel adta, hanem egy apró, sárgaréz szalagnyomtató szerkezet, amely épp abban a pillanatban nyomott ki egy friss, még meleg fémcsíkot.
– *Azonosítás befejeződött* – csendült fel a háta mögött a gramofonná vált Antikvárius fémesen csengő hangja. – *Kérjük, a kapott névtáblát helyezze el a kezeslábas bal hajtókáján a garanciális felelősségvállalás rögzítéséhez.*
Henderson elvette a keskeny rézlemezt. A dombornyomott betűk tisztán olvashatók voltak: „Mr. Henderson – Állandó Tartozék”. Amikor a fémlemez a kezeslábas mágneses csatjához ért, a szekrény mélyéből halk, elégedett csengetés hallatszott, s a tölgyfa hátlap mögött lassan felgördült egy nehéz, bársony függöny.
A függöny mögött nem a szoba fala állt, hanem egy apró, kivilágított üvegfalú vitrin, amelynek belső kilincse pontosan Henderson kezének magasságában helyezkedett el.