221/2. A mechanikus kezeslábas — A felelős üzemeltető

Henderson megdörzsölte a szemét, de a látvány nem változott. Az égett szag fojtogatóbbá vált, akár egy túlmelegedett bakelitlemez a tűző napon, a fémízületi felügyelő pedig kimérten lépkedett az antikvárium belső polcai felé. Lépteinek kongása félelmetesen ritmikus volt, mintha egy megállíthatatlan óramű mérné ki a helyiség fennmaradó perceit.
– Bizonyára létezik erre valamilyen használati utasítás – mormogta Henderson, miközben óvatosan megközelítette az Antikváriust. Megpróbálta meggyőzni magát, hogy a kollégája csak egy rendkívül élethű színházi kellékké alakult át valami bürokratikus félreértés folytán. Amikor azonban megérintette a férfi vállát, a ruhaszövet helyett hideg, polírozott sárgaréz felületet érzett az ujjai alatt.
A felügyelő ekkor megtorpant, és lassú, mechanikus mozdulattal visszafordult. Ízületei csikordultak, miközben egy vaskos, bőrkötésű regisztert húzott elő a köpenye alól. Bélyegzőjét precíz mozdulattal a papírra nyomta, majd a frissen pecsételt lapot letépve Henderson felé nyújtotta. A papír tetején vastag, gépelt betűkkel állt a besorolás: „Karbantartási Igazgató – Ideiglenes Megbízatás”.
Mielőtt Henderson tiltakozhatott volna, a felügyelő a zsebébe nyúlt, és egy súlyos, kinyitható sárgaréz hajtókart nyomott a férfi tenyerébe. A gépies ellenőr elégedetten bólintott, majd elindult a hátsó ajtó felé.
A gramofon tölcsére halkan megremegett, és az Antikvárius hátán, közvetlenül a lapockái között, egy apró, négyszögletű kulcsnyílás pattant ki, ami pontosan a hajtókar végére illeszkedett.