221/3. A kötelező kenés — A karbantartási protokoll

Henderson nyelt egyet, majd óvatosan a nyíláshoz illesztette a sárgaréz hajtókart. A fém a fémmel száraz, hideg koccanással találkozott. Megbizonyosodott róla, hogy a frissen kapott kinevezési papír még ott lapul a zsebében – elvégre egy Karbantartási Igazgatónak kötelességei vannak, még ha a munkakör leírása kissé szokatlan is.
– Csak egyetlen apró tekerés, tisztelt kolléga – suttogta Henderson, miközben próbálta elfojtani a reszketését. Bízott benne, hogy a mozdulat csupán kioldja a reteszt, és az Antikvárius visszanyeri eredeti, emberi formáját.
Amikor elfordította a kart, a szerkezet belsejében nehéz fogaskerekek csattantak egymásnak. A várt segítségkérés helyett azonban a sárgaréz tölcsérből tiszta, fémízű hang szólalt meg, akár egy katonai bemondóé:
– *Napi felhúzás regisztrálva. Üzemképesség: optimális. Ne feledje a hajtótengely kenését!*
Henderson megkönnyebbülten sóhajtott fel. Ha csupán egy túlszabályozott gépezet üzemeltetéséről van szó, azzal a maga precíz módján megbirkózik. A papír alján azonban ekkor kinyílt egy eddig rejtett viaszolt rekesz, ahonnan egy apró, adagolós üvegcséje fordult ki – apró címkéjén a felirattal: „Műszerolaj – Kizárólag szerves szövetekhez”.
A gramofon tölcsére ekkor ütemes, száraz kattogásba kezdett, és a rézburkolat alatt finom rezonancia támadt, mintha a szerkezet türelmetlenül várná az első kenést.