220/7. Az Élő Kiegészítő — A Gramofon Utóhangja

A mély, gépi hang lassú, kimért ütemben kezdett szólni, mintha egy ősi tekercset olvasna fel a semmiből. Nem parancs volt, inkább egy protokolláris bejelentés: „Moduláris Kiegészítő Integrációs Protokoll 7.3b indítva. Célazonosító: Kiegészítő Cikk 047-gamma. Funkció: Rendszerstabilizáló elem.” A levegőben terjedő fémporos illat sűrűbbé vált, és apró, szikrázó részecskék kezdtek keringeni az Antikvárius körül, mint valami precíz, láthatatlan vonzóerő hatására. A fémízületi felügyelő üvegszemei, melyek eddig a szoba egészét pásztázták, hirtelen megállapodtak az ütött-kopott gramofonon, mely a polcon állt, régi portrék és poros porcelánfigurák között. A gép mellkasán a fogaskerekek továbbra is gyorsabban pörögtek, mintha a gramofon valamilyen kulcsfontosságú eleme lett volna az éppen kibontakozó „eljárásnak”. Az Antikvárius, bár mozdulatlanságra kárhoztatva, furcsa, mágneses vonzást érzett a gramofon felé, mintha annak minden apró porcicája is őt akarná. Henderson, aki eddig a saját prémium besorolásán lamentált, most hirtelen ráébredt a helyzet abszurditására. Az Antikváriust nem selejtezik le, nem távolítják el, hanem… integrálják. És ha ő, Henderson, egy „prémium besorolású” darab a gyűjteményben, akkor az Antikvárius mint „kiegészítő” valószínűleg nem egy leendő lomtalanítás áldozata. Hanem egy nagyon is aktív, bár nem túl önkéntes része. A felügyelő lassan, de kérlelhetetlenül kinyújtotta egyik fémkarját. Nem erőszakosan, inkább egy precíziós robot eleganciájával, és finoman, ám határozottan az Antikváriust a gramofon felé irányította. A mozdulatlanságra kárhoztatott Antikvárius alig érzékelte, ahogy teste lassan, de biztosan a gramofon rozsdás, sárgaréz állványához kerül. A viaszpecsét, mely az Antikvárius homlokán díszelgett – „Kiegészítő Cikk. Külön Értékelés Nem Szükséges” –, tökéletesen illeszkedett a gramofon alapjának egy apró, kör alakú mélyedésébe. Egy halk kattanás hallatszott, mintha egy zárat fordítottak volna el. A gramofon mechanikája halk zúgással indult be, nem zenét játszott, hanem egy mély, ritmikus morgást hallatott, mintha egy furcsa, élő akkumulátor látná el energiával. Az Antikvárius most már a leltár egy funkcionális, néma része volt. Henderson csak pislogott, szája tátva maradt.