220/2. A fémnyakú ellenőr — A minőségi félreértés

A kilincs fémes villanással fordult el, és a tölgyfa ajtó lassan, méltóságteljesen kitárult. A küszöbön nem egy hús-vér betolakodó állt, hanem egy szigorú szabású, fekete bársonyfrakkba öltöztetett, sárgaréz alkatrészekből álló báb. Sárgaréz nyakán fényesre csiszolt üveggolyó ült fej gyanánt, amelynek mélyén apró, kék fogaskerekek keverték szüntelenül a fényt.
Henderson megkönnyebbülten sóhajtott fel, miközben a cipőjét még mindig a ragacsos, citromillatú gyanta rögzítette a parkettához.
– Hálistennek, a Leltárfelügyelet! – suttogta izgatottan az Antikváriusnak. – Ez csak egy automatizált minőségi revízió. Ha felmutatjuk a tulajdonosi sorozatszámot, a mechanizmus azonnal kiold!
A fémnyakú alak kimért léptekkel közeledett a kordonhoz. Hóna alól egy vaskos, bőrkötésű regisztert húzott elő, amelyből kinyúló rézcsipesz azonnal megragadta az Antikvárius gallérjára pattintott sárgaréz bilétát. A báb mellkasán egy apró rés nyílt, ahonnan gőz szisszent ki, majd egy perforált papírcsík türemkedett elő.
– Állapot: pormentes. Érték: felbecsülhetetlen. Besorolás: kiállítási tárgy, törékeny – olvasta fel a gépies, recsegő hang, amely a figura mellkasából áradt.
Az Antikvárius hevesen megrázta a fejét, és szűkölve próbált hátrálni a körbekerített talpazaton.
– Ez félreértés! Én vezetem a nyilvántartást! Nálam van a törzskönyv! – kiáltotta, és görcsösen a zsebébe nyúlt, hogy előhalásszon egy érvényes leltári bizonylatot.
A báb azonban tudomást sem vett a tiltakozásról. Egy nehéz rézpecsétet emelt ki a regiszter oldalából, és határozott mozdulattal rányomta Henderson bilétájára. A fém lapocskán azonnal felizzott a friss felirat: „Szállításra előkészítve”.
A figura ezután komótosan megfordult, és a fal felé indult. Ahogy elhaladt az üvegbúrák hűlt helye mellett, a tarkóján lévő apró, kerek billentyű kattant egyet, és a finom óramű sötét, ütemes ketyegése tökéletes összhangba került a padló alól szűrődő, halk pulzálással.