219/6. A sárgaréz kulcs — A végleges leltár

Az Antikvárius megfontolt mozdulattal hajolt le, és mutatóujjával a tenyerébe piszkálta a guruló sárgaréz kulcsot. Henderson fojtott lélegzettel figyelte, ahogy az öreg felállt, s a kulcsot a búra talpazatán lévő, eddig észrevehetetlen apró nyílásba illesztette.
– Látja, Henderson? A kitartás és a szakértelem mindig elnyeri a jutalmát – jegyezte meg magabiztos mosollyal, majd határozottan elfordította a kulcsot.
Halk kattanás visszhangzott a szobában. A citromillatú pára azonnal elült, s a padló alatti fenyegető lüktetés is egyetlen csapásra megszűnt. Henderson megkönnyebbülten sóhajtott fel, az Antikvárius pedig büszkén húzta ki magát, várva a csodát.
A sárgaréz szerkezet elején ekkor lepattant egy apró fedél, és egy fémes kar ruganyosan kinyúlt. Nem kincsestérképet vagy rejtett végrendeletet tartott, hanem egy szép kivitelű, sárgaréz alapon fekete betűs táblácskát.
Az Antikvárius közelebb hajolt, és hangosan felolvasta a feliratot:
„A bemutatóterem leltározása befejeződött. Köszönjük a türelmét. Az élő kiállítási tárgyak rögzítése megtörtént.”
Ugyanabban a pillanatban a hátuk mögött nehéz, csikorgó hanggal reteszelt be a szoba egyetlen kivezető ajtaja, miközben a mennyezetről egy apró, sárgaréz biléta ereszkedett mindkettejük gallérjára.
A sarokban álló óra halkan ütni kezdett, a félhomályban pedig egy elfeledett gramofon tölcséréből vékony, recsegő dallam indult útnak.