219/3. A sárgaréz étlap — A félreértett felszolgálás

A réztáblán a következő precíz felirat állt: „KELLEMES TARTÓZKODÁST! A FRISSÍTŐKET A BRASS-MATE AUTOMATA BIZTOSÍTJA.”
A tábla mellett két apró, gőzölgő fahéjas csiga pihent egy finom porcelántányérkán. Mr. Henderson tágra nyílt szemmel meredt a péksüteményre a saját üvegbúrája mögül, miközben a szervezetét elfogta a reflexszerű éhség érzete.
– Látja, Henderson? – jegyezte meg az Antikvárius elégedett hümmögéssel. – Megmondtam. Az épület csupán a komfortérzetünket igyekszik növelni. A szürke kabátos hölgy nyilván a szobaszerviz minőségellenőre volt, a kék üvegszem pedig csak egyfajta borravaló.
Henderson gyanakvóan méregette a pékárut. A fahéj illata átjárta a búrák szellőzőrészeit, ám a nyilvánvaló logikai ellentmondás azonnal felülkerekedett rajta.
– De hogyan fogyasszuk el, amikor egy-egy mázsás üvegharang alatt csücsülünk? – kérdezte szárazon.
Válaszul a süllyesztő mechanikája halk kattanással egy vékony, csuklós rézkart tolt elő. A kar végén lévő csipesz nem a csigát ragadta meg, hanem egy apró, perforált adatszalagot illesztett az Antikvárius búrájának talpazatába. Az épület automatikája láthatóan félreértette a helyzetet: az étkeztetés helyett a kiállítási tárgyak karbantartási ciklusát indította el.
A pult alól ekkor tompa, mechanikus mormogás hallatszott, és a süllyesztő réséből egy kerek, rézből öntött számláló emelkedett ki, amelynek mutatója vörösen izzó számok felé kezdett pörögni.