219/1. Az üvegszem tekintete — A kék bársony titka

A kék üvegszem lassan megfordult a poros bársonyágyon, egyenesen Mr. Hendersonra szegezve merev, hideg tekintetét. Henderson próbálta visszafogni a lábait, de a bedobott rézgaras által hajtott rugók könyörtelenül vitték tovább a lassú, gépies keringőben. Az Antikvárius szomszédos búrája alatt a fémalkatrészek feszülten megremegtek; sárgaréz füléből apró, fehér gőzfelhő szökkent elő.
– Henderson… – sziszegte az Antikvárius, de a torkából csupán egy rekedt fémreszelő hangcsoport szabadult fel. – Nézze… azt a szemet.
– Nem tudok… nem nézni – kattogta vissza Henderson, miközben a fogaskerekei ütemes, vidám dallammal kísérték tehetetlen pörgését.
A bolt ajtaja ekkor ismét kinyílt, ám ezúttal nem egy bámészkodó gyermek lépett be. Egy feltűnően magas, szürke kabátos nő suhant be a poros polcok közé. Meg sem állt a kiállított búrák előtt; egyenesen a pulthoz lépett, és finom, kesztyűs ujjaival kiemelte a kék üvegszemet a dobozból. Úgy vizsgálta meg a beeső fényben, mintha csak egy elkallódott kabátgombot talált volna meg.
– Végre a helyén – suttogta a nő, majd hanyag mozdulattal a zsebébe süllyesztette a leletet.
Mielőtt megfordult volna, hogy távozzon, pillantása egy másodpercre megakadt a keringő Hendersonon. Elővett a táskájából egy apró, ezüstözött kulcsot, majd finoman megkocogtatta vele az üvegbúrát. A távozó léptei mögött a bolt mélyéről hirtelen egy tompa, ütemes lüktetés indult el, mintha egy hatalmas fém szív kezdett volna verni a padlódeszkák alatt.