218/8. Az élő leltár — A sárgaréz gerincoszlop

A búra alatti süket csendben az első percek meglepően békésen teltek. Henderson felfedezte, hogy ha kissé megfeszíti a szemgolyóját, a vastag üvegtorzuláson át még éppen látja az Antikvárius profilját. Hamarosan egy kötényes, sárgaréz mechanikus inas tipegett elő a homályból, kezében egy strucctollas porolóval. A legnagyobb természetességgel lépett Henderson búrájához, és finom, precíz mozdulatokkal tisztítani kezdte az üveg külső felületét, mintha csak egy közönséges, kissé elhanyagolt barométert fényesítene.
Henderson megnyugodott. Bizonyára csak egy időszakos, adminisztratív félreértésről van szó – gondolta –, egy apró bürokratikus színjátékról, amellyel a bolt az adóellenőröket téveszti meg. Az inas ugyanis egy kis réztáblát akasztott a talpazatukra, melyen a „Leltári szám: 44/B – Élő illusztrációk” felirat állt. Ez csupán átmeneti besorolás, a negyedéves zárás után bizonyára feloldják a zárlatot. Az Antikvárius a szomszédos búrában egyetértőn pislogott, legalábbis Henderson így értelmezte a szemöldöke minimális rándulását.
A megnyugvás azonban azonnal elpárolgott, amikor az inas megfordult. A kabátja hátulján lévő hasítékon át láthatóvá vált a mechanika: a fémrudak és fogaskerekek nem egy üres vázban mozogtak, hanem egy tökéletesen kiszárított, sárgarézzel bevont emberi gerincoszlop köré voltak rögzítve. Henderson hirtelen érezni kezdte, ahogy a saját vádlijában a bőrén apró, aranyszínű pikkelyekben kicsapódik az első rézréteg.
A sarokban, egy poros vitrin mélyén ekkor halkan megmozdult egy nehéz, sötét ingaóra, de a megszokott kattogás helyett egy lassú, hús-vér szívverés ritmusát kezdte verni.