218/4. A borostyánszínű fogság — A ragadós végkifejlet

A ragacsos, sűrű szirup gyorsan emelkedett, bokáig borítva a sárgaréz korongokat. Az Antikvárius, miközben bal lábával egy végtelenül lassú, méltóságteljes csúsztatást hajtott végre, igyekezett megőrizni szakmai méltóságát. Megnyugtatta Hendersont, hogy ez bizonyára csupán az alagsori desztilláló önműködő tisztítási ciklusa, egyfajta aromaterápiás kenőanyag, amelyet a gép a súrlódás csökkentésére fecskendez be. A segéd azonban, akinek cipője már cuppogva ragadt a padlóhoz minden egyes lépésnél, kevésbé volt optimista.
A látogató, aki a VIP-fokozatnak köszönhetően még mindig elegáns merevséggel dőlt jobbra-balra, teli tüdőből szippantotta be a nehéz, ánizsos-kakukkfüves gőzt. Megjegyezte, hogy a tárlatvezetés ezen interaktív része rendkívül meggyőzően imitálja a tizenkilencedik századi gyógyszertárak hangulatát, bár a cipője talpa láthatóan kezdett ráolvadni a tölgyfára.
Az Antikvárius hamarosan rájött, hogy a kenőanyagnak hitt folyadék valójában egy rendkívül gyorsan kötő, restauráláshoz használt gyanta és viasz keveréke. Ahogy a menüett ritmusa a következő ütemhez ért, a három pár láb egyszerre merevedett bele a fénylő, borostyánszínű masszába. A gőzautomata elégedett fémes kattanással nyugtázta a helyzetet: a tánc véget ért, de a mozdulatlanság véglegessé vált. Három élő szoborként álltak a bolt közepén, miközben a ragacsos folyadék lassan elkezdett megkeményedni a lábszáruk körül.
A hirtelen beállt, feszült csendben a mennyezet felől halk, ritmikus kaparászás hallatszott. Egy apró, ezüstözött mechanikus pók ereszkedett le egy vékony selyemszálon közvetlenül az Antikvárius orra elé, fém lábaival egy apró, sárga cédulát szorongatva.