218/2. A mágneses tranzakció — A gépies társastánc

A látogató gyanakvóan, de roppant érdeklődve bökött rá az esernyőjével a fényes plasztiklapra. Úgy vélte, a modern kor vívmányai remekül megférnek egy ódon antikváriumban, elvégre a progresszív színházi előadásokhoz is kell némi fűszer. Lehajolt, felcsippentette a kártyát, és elégedetten az Antikvárius felé fordult, aki épp egy elegáns piruettel próbálta jelezni, hogy a kártyát messzire kellene dobni.
– Ó, értem! – kuncogott fel a jövevény. – Interaktív fizetési terminál! A belépőjegy ára, feltételezem, benne van a szolgáltatásban. Igazán pazar ötlet ezt a gőzgéppel kombinálni.
Mr. Henderson eközben tehetetlenül sodródott a pult mögé, miközben cipője talpán a mézes kamillatea finom sercegéssel tapadt meg a padló fémkorongjain. Minden erejét megfeszítve próbálta elkapni a látogató kabátujját, de a mechanikus ritmus kíméletlenül elrántotta. A látogató, félreértve a segéd görcsös nyújtózkodását, barátságos pacsinak vélte a mozdulatot, és kecsesen kikerülte őt, majd a kártyát határozott mozdulattal becsúsztatta a gőzautomata homlokzatán tátongó apró, fogazott nyílásba.
A gépezet mélyéről azonnal egy elégedett, fémes kattanás hallatszott. A padló mágneses korongjai nemhogy elengedték volna a két táncost, de hirtelen megduplázták a vonzóerejüket, és egyetlen rántással a látogató esernyőjének fémhegyét is a padlóhoz szegezték. A férfi arca megnyúlt, amikor rájött, hogy a „VIP-tárlatvezetés” nem csupán látványosság, hanem részvételi kötelezettség is: a lábai önálló életre kelve kezdték követni a keringő gyorsuló ütemét.
A bolt mélyén, a sötét sarkokból ekkor vészjósló, gőzölgő sziszegés kíséretében egy újabb, sárgaréz fogaskerekekkel teli fiók kezdett lassan kitolódni a falból.