218/1. A kényszerű tárlatvezetés — A gépies vendégszeretet

A sötétkék üvegből szivárgó folyadék meglepő módon nem maró savnak, hanem sűrű, mézes kamillateának bizonyult, amely azonnal elnyomta a gőzautomata nehéz olajszagát. A pincéből felszálló kattogás ritmusa némileg lágyult, de a padlóba épített mágneses korongok nem engedtek a szorításukból. Ebben a feszült, mozdíthatatlan pillanatban a bolt ajtaja feletti rézcsengő váratlanul és vidáman megkondult.
Egy ázott köpönyeges, megfontolt úriember lépett be a forgalmas hangulatú üzletbe, és alaposan megrázta az esernyőjét, egyenesen Mr. Henderson frissen viaszolt cipőjére fröcskölve a vizet. Az Antikvárius és segédje merev, gépies keringőben pördültek el a pult előtt, miközben a jövevény elismerően bólintott a látványra.
– Rendkívül élethű pantomim, uraim! – jegyezte meg a látogató, miközben a szemüvegét törölgette. – A modern előadóművészet beemelése az antikvár kereskedelembe igazán merész húzás. Mennyibe kerül a sarokban álló, gőzölgő rézautomata?
Az Antikvárius kétségbeesetten próbálta lefelé irányítani a tekintetét a zsebében lapuló, még mindig forró kulcsra, de a nyakát mozgató belső rugó épp egy elegáns, balra tartó biccentésre kényszerítette. Mr. Henderson arca a megerőltetéstől már vöröslött, miközben a kabátja újabb lendületes pörgetéssel rántotta el a fanyar illatú könyvespolcok felé. A látogató elégedetten sétált utánuk, szigorúan ügyelve arra, hogy ne zavarja meg a páratlan „művészi előadást”.
A pulton ekkor egy apró, fémesen csillogó tárgy – egy modern, mágneses belépőkártya – csúszott ki az egyik önműködően megmozduló fiókból, egyenesen a látogató esernyőjének hegyéhez.