217/5. A perforált mentőakció — A keringő ritmusa

A fojtogató hőségnek megvolt a maga tagadhatatlan előnye: a merev viaszréteg repedezni kezdett az Antikvárius vállán. Bár a füle mögött parázsló „30% kedvezmény” cédula kellemetlen, égett papírszagot árasztott, a visszanyert mozgás szabadsága túl értékes volt ahhoz, hogy a részleteken rágódjon. Mr. Henderson még tehetetlenül küzdött a megolvadt teaburok fogságában, miközben az Antikvárius már a zsebébe nyúlt a gyűrt, perforált szalagért. Ez volt az utolsó esélyük, hogy felülbírálják a selejtezési protokollt, mielőtt a kemence végleg újrahasznosítaná őket.
Az Antikvárius odacsoszogott a falba süllyesztett, sárgaréz gőzautomatához, és remegő ujjakkal a fogazott nyílásba préselte a papírcsíkot. A szerkezet mohón nyelte el a szalagot, majd hangos, fémes köhögéssel válaszolt. A fűtés nem állt le, de a fenyegető morajlást hirtelen felváltotta egy vidám, kissé hamis keringő dallama, amelyet a pincéből felszálló gőzsípok fújtak a levegőbe.
A megelevenedett kabát a pult mögött ütemre kezdte rázni a gallérját, miközben a leltárkönyvben átírta a tételeket „lejárt” státuszról „akciós táncpartnerre”. Odalenn, a mézszínű folyadék sűrűjében a pincébe tévedt látogató rémülete eközben tiszta ámulatba csapott át: a guruló fogaskerék pontosan a lába elé érkezett, egy apró, rejtett csapóajtót aktiválva a tartály oldalán.
A padló repedésein keresztül, a keringő ütemére, egyetlen fanyar, zöldes gőzfelhő lövellt ki, amelynek közepén egy apró, megolvadt fémkulcs landolt a parkettán.