217/4. A selejtezési protokoll — A melegedő leltár

A hátsó szobából áradó fahéjas melegség kellemesen kényeztette a kirakatban didergő, viaszba burkolt párost. Mr. Henderson feszült arcvonásai kissé kisimultak, ahogy a fülledt levegő átjárta a posztót és a megkeményedett teaburkolatot. Az Antikvárius megkönnyebbülten pislogott: úgy vélte, a fűtés beindulása csupán a patinás üzlet automatizált vendégváró funkciója, amely a kellemetlen megmerevedést hivatott feloldani egy kiadós, gőzölgő fürdővel. Hiszen egyetlen tisztességes kereskedő sem hagyná, hogy a tavaszi kollekció darabjai végleg odafagyjanak a fapadlóhoz.
A megelevenedett kabát eközben komótosan visszacsusszant a pultra, és elegáns mozdulattal lapozni kezdte a vastag leltárkönyvet, mintha csak az esti zárás előtti rutinmunkát végezné. A pincéből felhallatszó, mézszínű folyadékot keringető sárgaréz szerkezet zümmögése azonban hirtelen átváltott egy sokkal mélyebb, kongó morajlásra. A fanyar illat sűrűsödni kezdett, és a hátsó szoba ajtaja alól vöröses, izzó fénycsík kúszott ki a parkettára.
A felmelegedés nem a fagyás ellenszere volt, hanem a selejtezési protokoll kezdete. Az Antikvárius fülére tűzött „30% kedvezmény” cédula hirtelen parázslani kezdett, mint egy lassan égő gyújtózsinór. A bolt intelligens rendszere az esztétikailag leértékelt, hibás árucikkeket nem tartósítani, hanem újrahasznosítani kívánta: a kemence készen állt, hogy a két úriembert visszaolvassza az alagsori viasztartályokba, tiszta alapanyagot biztosítva a következő havi, hibátlan dekorációhoz.
A sarokban álló, poros esernyőtartóból ekkor halk, fémes koccanással kigurult egy apró, sárgaréz fogaskerék, és egyenesen a pincelejáró sötétje felé vette az irányt.