216/4. A leltár végösszege — A viaszolt adminisztráció

Az alagsori morajlás ritmikus zakatolássá szelídült, mintha az Antikvárius által korábban behelyezett perforált szalag végre elérte volna az utolsó ütemet. Az új üzletvezető ügyet sem vetett a vészjósló hangokra; komótosan zsebre tette a viaszos tégelyt, majd szertartásosan kinyitotta a pincébe vezető csapóajtót, ahonnan sűrű, ragacsos aranypárák gomolyogtak elő.
Henderson és az Antikvárius megbénult testtel, de rémült reménykedéssel figyelték a jelenetet. Biztosra vették, hogy a gép most elárasztja a boltot folyékony viasszal, örökre konzerválva őket a kirakatban. A férfi azonban csak állt a gomolygó ködben, és mélyen, elégedetten beszívta a mézes aromát.
Ekkor a padlószintből lassan felemelkedett a hidraulikus liftplatform. Rajta egy hajszálpontosan ugyanolyan öltönyös alak állt, merev, viaszos arccal, gallérján a 114-es sorszámmal.
Mielőtt az Antikvárius felfoghatta volna a látványt, a hús-vér üzletvezető teste hirtelen megvonaglott. Végtagjai másodpercek alatt fapofává merevedtek, bőre sárgás, tompa fényt kapott, szemei pedig élettelen üveggolyókká váltak. A gép utolsó fogaskereke is kattant egyet. Az automata leltározó rendszer elvégezte a munkáját: az adminisztrátor maga is tétellé vált.
A kirakatban immár négy tökéletesen viaszolt figura állt a néma csendben. Odakint, az esőáztatta utcán azonban hirtelen megcsörrent egy apró, rézből készült harang, jelezve, hogy a bolt ajtaja megmozdult.