216/2. Az ingajárat — A beépített leltár

A pult mögött a kék könyv lapjai végül megálltak az első, teljesen üres oldalon. A fanyar mandulaillat elillant, a látogató pedig előhúzott a zsebéből egy apró, filccel bevont kalapácsot, és egyetlen könnyed mozdulattal térden legyintette Hendersont. Henderson bal lába azonnal ritmikus, ingaszerű lengésbe kezdett, pontosan lekövetve a ketyegő zsebóra ritmusát.
Henderson magában megkönnyebbült: úgy vélte, ez csupán egy szokatlan minőségellenőrzés a vevő részéről, aki bizonyára megvásárolja őket a kirakatból, véget vetve a fojtogató fogságnak. Az idegen közben jegyzetelni kezdett, szorgalmasan bemásolva az Antikvárius által gépiesen darált katalógusszámokat, miközben elégedetten mormogta: „Kiváló tónus, minimális holtjáték.”
A remény azonban gyorsan elszállt, amikor a látogató a bejárathoz sétált. Nem távozni készült. Határozott mozdulattal megfordította az ajtóra akasztott táblát, amelyen most a sötétvörös „Zárva – Leltár miatt” felirat virított, majd a kulcsot a zárba helyezve egyetlen éles rántással beletörte a tollat. Visszasétált, kényelmesen elhelyezkedett az Antikvárius székében, és felnyitotta a pult alatti rekeszt, mintha mindig is az övé lett volna.
A pult sarkáról ekkor egy apró, sárgaréz szárnyú molylepke reppent fel, és fémesen koccanva a kirakat üvegének repült, pont ott, ahol a kinti világ már végleg elérhetetlenné vált.