215/4. A számozott lejtő — A szelektált szállítmány

A viaszos csomag simán, szinte méltóságteljesen siklott lefelé a spirális csatornában. A dőlésszög precízen adagolta a sebességet, mintha az automata különös gondot fordítana arra, hogy az elmaradt vámilletékes tételek elmozdulásmentesen érjenek célba. Mr. Henderson az ingujján át megpróbált könyökkel ellenállni a centrifugális erőnek, de a minősített csomagolás feszessége hamar jobb belátásra bírta.
A cső fala mentén apró, rugós sárgaréz tapogatók koccantak a papírhoz. A mechanikus érzékelők finom ritmusban kopogtatták végig a burkolatot, hogy megállapítsák a tartalom sűrűségét és tömegközéppontját. Az Antikvárius, bár a szája elé szorult viaszréteg miatt csak fojtott hümmögésre futotta az erejéből, elégedetten konstatálta, hogy legalább a törékeny áruk szállítására vonatkozó üzemi előírásokat hiánytalanul betartják.
A csigahenger alján egy súlyérzékelős billenőplató fogadta a küldeményt. A fémfelület egyetlen halk klattyanással átirányította a gubót a vitatott követelések elosztófolyosójára, ahol a levegő már sűrű, kámforos olajszagot árasztott. A csúszás végén a csomag puhán terült el egy méretes, zöld posztóval bevont mérlegasztalon.
Fölöttük egy tölcséres rézhangszóró köszörülte meg a torkát, majd halk fogaskerék-kattogás kíséretében megszólalt a rekedtes, fonográf-jellegű hang: a leltárfelelős megkezdte a manuális értékbecslést. A mennyezetből ekkor két hűvös, csipeszszerű rézkar ereszkedett alá, s az egyik közvetlenül Mr. Henderson orrhegye előtt állt meg.