215/3. A kézi felülbírálás — A minősített csomagolás

A viaszos papír gubójában vaksötét uralkodott, de a futószalag egyenletes zümmögése jellegzetes ívben kanyarodott balra. Mr. Henderson a cipőorránál rezgő sárgaréz kulcsra összpontosított. Bár a karjai a törzséhez tapasztva pihentek, mint két jól előkészített kötözött sonka, a jobb lábfejét – hosszas próbálkozások árán – sikerült három milliméterrel feljebb tornáznia.
Amikor a szállítószalag lassított a raktári iktatókapu előtt, a szűk papírrésen át felsejlett egy apró nyílás a vezetősín mentén. Az Antikvárius kétségbeesett szemforgatással próbálta jelezni, hogy a gépterem mechanikus logikája aligha hagyott ott véletlenül egy szabadulóeszközt, ám Henderson elszántsága nem ismert határokat. Egyetlen pontos rúgással a nyílásba pöckölte a kulcsot.
Fémes kattanás visszhangzott a csomagolásban, és a futószalag azonnal megtorpant. A gőzszelepek fenséges, szinte ünnepélyes sziszegéssel engedték ki a mentolos párát. A két fogoly már-már azt hihette, a kézi felülbírálás azonnal kibontja a köteleket, ám a gépterem hűtőventilátorai szilárd, bürokratikus meggyőződéssel búgtak fel.
A mennyezetről nem éles vágópengék, hanem egy méretes, gőzmelegítésű rézbélyegző ereszkedett alá. A nehéz fej tompa puffanással nyomódott a viaszos papírra, végérvényesen átsorolva a küldeményt az elmaradt vámilletékes tételek kategóriájába.
A csomag alatt a padló váratlanul megbillent, s a sötét mélyből egy lassan forgó, számozott csigahenger halk ritmikus ketyegése szűrődött fel.