215/1. A kirakati licit — A tiszteletbeli árverés

A kora reggeli napfény élesen világította meg az antikvárium kirakatát, ahol az Antikvárius és Mr. Henderson aranyló, fahéjillatú mázba zárva állt. Bár egyetlen puszta ujjukat sem tudták megmozdítani, belső felháborodásuk szinte izzott a viaszréteg alatt. A járdán gyorsan gyűlt a népesség: a járókelők elismerően méregették a két rendkívül élethűnek tűnő „mechanikus kuriózumot”.
Egy selyemkalapos úr közelebb lépett, s a sétapálcája ezüstgombjával megkocogtatta a vastag üveget.
– Lenyűgöző részletgazdagság – jegyezte meg elismerően a szomszédjának. – Még a tehetetlen düh ráncai is tökéletesen látszanak a homlokukon. Bámulatos kézműves munka.
Az utca túloldaláról ekkor átlépett a sötét köpenyes alak. Léptei nyomán vékony, sárgarézszerű porréteg maradt a szürke macskaköveken. Amikor a kirakat elé ért, szótlanul előhúzott nehéz köpenye alól egy csontból faragott, számozott licittáblát.
– Első ajánlat érkezett – sziszegte a szellőzőrács mögül az automata rekedt, mechanikus hangja. – Egyikük a fennmaradó tőke, másikuk a kamat. A tét elfogadva.
A kirakat alatti hidraulika halk szisszenéssel mozgásba lendült. A két mozdulatlan figura alatti fapadló lassan süllyedni kezdett a mélybe, miközben a résből finom, mentolos füstcsík kúszott fel a járdára.