214/5. A kamatos kamat — A behajtható jelenlét

A nehéz, fémes kattanás egyértelművé tette: a tetőtéri kamra ajtaja kívülről reteszre záródott. Mr. Henderson üvöltve rázta meg a rézkilincset, de a vastag tölgyfa panel meg sem rezzent a dühös rángatás alatt.
– Ez nyílt zsarolás! – kiáltotta, s az orrára csúszott pápaszemén át dühösen méregette a padlón heverő számlaköteget. – Kilencvennégy évnyi fúvószenekari tiszteletdíj?! Hiszen el sem hangzott a teljes darab, csak némi fűszeres pára meg egy kis korom!
Az Antikvárius nem vesztegette az időt a jogi érvelésre. A sárgaréz automata felé lépett, amelynek oldalából egy apró, rugós mérlegkar pattant ki, végén egy recézett réztálcával. A szerkezet homloklapján lévő számláló nem állt meg: a ketyegő fogaskerekek minden egyes másodpercben újabb késedelmi kamatot jegyeztek fel a sűrű kakaópárában lebegő levegőbe.
– A gép nem fogad el szokványos papírpénzt – jegyezte meg az Antikvárius hűvösen, miközben végighúzta ujját a gép oldalsó réztábláján. – A büntetőkamatot fizikai értéktárgyakban vagy azonnali természetbeni törlesztésben számolja el.
Henderson haragjában a mellényzsebébe nyúlt, és egy marék kopott ezüstérmét csapott a kiugró tálcára. Az automata halk morgással nyelte el a fémet, majd egyetlen másodperc múlva dühös kattanással visszaköpte mindet a padlóra, mintha a hívóvaluta minősége sértette volna az óraműves büszkeségét. Ehelyett a rézkar lassan, mechanikus kimértséggel Henderson zsebórájának lánca felé lendült.
A falak mögött a szellőzőrendszer ekkor újabb, baljós füttyöt hallatott, s a csövekből finom, aranyszínű por kezdett szitálni.