214/2. A fahéjas fojtás — A padlási könyvelés

Az Antikvárius megállt a matt üvegajtó előtt, zsebéből előhalászta a sárgaréz hengercskéből előkerült apró kulcsot. Mr. Henderson idegesen igazgatta a nyakkendőjét; a tömény fahéjillat szinte megállt a levegőben, gyanúsan elnyomva a padlás megszokott porszagát.
– Sütemény? – kérdezte a könyvelő suttogva, miközben a zár kattanását figyelte. – Lehetséges, hogy a ház korábbi tulajdonosa egy gőzhajtású cukrászdát működtetett a szellőzőrendszer tetején?
– Kétlem – felelte szűkszavúan az Antikvárius, és óvatosan belökte a nehéz ajtót. – Az 1898-as építési napló nem említ pékárut. Csupán gőzfűtéses levegőfrissítő berendezést.
A szellőzőkamra közepén nem gőzkazán vagy édességraktár állt, hanem egy hatalmas, rézlemezes szellőződoboz, amelyből ritmikus pöffenésekkel szivárgott a fűszeres pára. A szerkezet oldalára sárgaréz táblát csavaroztak, rajta precíz gépírással: „Aromatikus Szellőző Központ – Karbantartás esedékes 1930 áprilisában.”
– Látja? Semmi ok a pánikra – húzta ki magát Mr. Henderson, megnyugvást tettetve. – Csupán egy elfeledett, fűszeres illóolaj-patron szorult be a csővezetékbe, amely a nyomásváltozásra most kioldott. Egy egyszerű műszaki hibáról van szó.
Az Antikvárius azonban nem mozdult. A rézdoboz tetején elhelyezett számláló nem visszaszámlált, hanem gyorsuló ütemben pörgött előre, és a csővezeték mélyén egy újabb, tompa fémkoppanás jelezte egy elakadt küldemény közeledtét.