214/1. A szellőző posta — A számlázatlan küldemény

A szellőzőcső falán végigfutó tompa kopogás nem fenyegető robajjal, hanem a pneumatikus csőposta félreismerhetetlen, süvítő hangjával zárult. A rács mögül egy apró, csiszolt sárgaréz hengercske hullott ki, kiegyensúlyozott ívben pont Mr. Henderson frissen tisztított cipőjének orrára érkezve.
A könyvelő óvatosan hátrahőkölt, míg az Antikvárius száraz, szinte unott mozdulattal hajolt le a tárgyért. A hengercske teteje finom menetekkel tekeredett le: a belsejéből nem fenyegető üzenet, csupán egy miniatűr, cirádás rézkulcs és egy sárgult papírcsík került elő, mely a tetőtéri üvegház szellőzőkamrájának elfeledett karbantartási naplójára hivatkozott.
„Úgy tűnik, az alagsori berendezés csupán a legalsó végpontja egy jóval kiterjedtebb, viktoriánus légtechnikai hálózatnak” – állapította meg az Antikvárius, és a kulcsot zsebre téve a lépcsőforduló felé indult. – „A jelek szerint a rendszer központi beszívóegysége a padláson található, és meglehet, csupán egy fennakadt szűrő okozta ezt a kilencvenhat éves fennakadást.”
Mr. Henderson megkönnyebbülten sóhajtott fel, és zsebkendőjét elrakva követte a házigazdát a csigalépcsőn felfelé. A félelem helyét a szokásos hivatali kíváncsiság vette át: elvégre egy elhanyagolt tetőtéri szellőző nem jelenthet komolyabb veszélyt két megfontolt úriemberre.
Ahogy azonban elérték a legfelső emeleti pihenőt, a falon függő ingaórák egyszerre némultak el, s az üvegajtó mögül nem az alagsori dohos menta, hanem egy tömény, édeskés fahéjillat szivárgott kifelé.