212/7. A borsmentás lehelet — A lepecsételt árfekvés

Mr. Henderson értetlenül meredt a kilyukasztott pecsétgyűrűre, miközben a borsmenta tömény, frissítő aromája szinte marta a szemüket. A sárgaréz számláló apró számlapjai hirtelen eszeveszett pörgésbe kezdtek, mint egy elszabadult szerencsejáték-automata tárcsái.
– Ez az ön családi öröksége volt, Henderson! – sziszegte az Antikvárius, miközben dühösen megigazította félrecsúszott pápaszemét. – Gratulálok, sikerült átminősítenie egy felbecsülhetetlen értékű műtárgyat közönséges gépi üzemanyaggá!
– Nem én tehetek róla, hogy ez a mechanikus szörnyeteg nemesfém-diétára vágyott! – csattant fel Henderson, miközben gyanakvóan méregette a lábuk alatt vibráló padlót.
A sarokban lévő szellőzőrács egy éles kattanással elmozdult, és a sűrű, mentolos pára mögül egy apró, rugós réztálca emelkedett ki. A tálcán egy aprólékosan feltekert, zöld viaszcsíkkal lezárt dokumentum pihent. A felirat rajta szigorú bürokratikus precizitással tudatta a tényeket: *Kamatláb-kiigazítás és hűsítő elszámolás*.
Az Antikvárius óvatosan kinyújtotta a kezét, de mielőtt hozzáérhetett volna a tekercshez, a tölgyfapadló egyik szegélyléce csattanva kipattott. A rézben szegélyezett résen keresztül nem fogaskerekek, hanem egy lefelé vezető, hűvös levegőt árasztó kőlépcső sötétlett.