212/4. A bergamott-pótlék — A fanyar alternatíva

Az Antikvárius hirtelen mozdulattal a falból kiesett fadobozhoz vetette magát. Remegő ujjakkal kezdett kotorászni a százéves karbantartási készlet megsárgult üvegcséi között, miközben a padló alatti dübörgés már a lábujjaik hegyéig rázta a deszkákat. Mr. Henderson a sétapálcájára támaszkodva, sápadtan hátrált a sarokba.
– Itt kell lennie valaminek – mormolta az Antikvárius, és előhalászott egy sötétkék, kobaltüvegből készült fiolát. A címkéjén kopott, gót betűk hirdették: „Bergamott-pótlék vészhelyzetre – Mesterséges aroma és fanyar dörzsanyag.”
– Öntse bele! – sziszegte Mr. Henderson, fél szemével a vadul pörgő számlálót lesve. – Hátha becsaphatjuk ezt a rémséget valami olcsó hamisítvánnyal. Végtére is, csak egy gép!
Az Antikvárius kihúzta a parafadugót. A fiolából nehéz, leginkább rothadó citromra és nedves kőszénre emlékeztető bűz áradt, ami azonnal elnyomta a szoba korábbi aromáját. Óvatosan a sárgaréz nyílás fölé hajolt, és egyetlen sűrű, fekete cseppet engedett a fém tölcsérbe.
A szürcsölés egy pillanatra elhallgatott. A padló remegése megszűnt, a számláló fogaskerekei feszülten megakadtak. Úgy tűnt, a hamisítvány működik.
Ám a megkönnyebbülés mindössze három másodpercig tartott. A sárgaréz nyílásból ekkor egy vékony, fanyar gőzfelhő csapott fel, majd a tölcsérből halk, fémes köhögés hallatszott. A sárgaréz számláló hirtelen visszafelé pördült egyet, és a számlap mögül egy apró, tűhegyes réztüske emelkedett ki, egyenesen az Antikvárius mutatóujja felé bökve. A gép nem érte be a pótlékkal; az elmaradt kamatokat immár közvetlenül a tulajdonos vérével óhajtotta hitelesíteni.