212/1. A Fekete Viaszpecsét — A Garanciális Mátrix

Mr. Henderson lassan, óvatos mozdulatokkal lépett közelebb a padlón pihenő fadobozhoz, mintha a sötét tölgyfa bármelyik pillanatban harapásra nyithatná a fedelét. A fekete viaszpecsét felülete teljesen sima volt, rajta egy gondosan megmunkált, apró ábrával: egy összetett sárgaréz fogaskerékkel, amelynek a közepéből egy stilizált minőségi tanúsítvány bimbózott ki.
– Nem tűnik robbanószerkezetnek, bár a mentol után már semmin sem lepődnék meg – jegyezte meg Henderson, és a sétapálcája hegyével óvatosan megkocogtatta a doboz szélét.
Az Antikvárius közelebb lépett, próbálva visszanyerni elveszített méltóságát. Megköszörülte a torkát, majd ájtatos mozdulattal letörölte a finom porréteget a fedélről. A viasz mellett egy parányi réztábla csillogott, gót betűs felirattal: „Garantált Szavatossági És Garanciális Mátrix — Kizárólag Hivatalos Ellenőrök Részére”.
A doboz rugós fedele egy halk, száraz pattanással magától felpattant. Odabent nem átok vagy elfeledett kézirat lapult, hanem három gondosan rekeszelt üvegfiola, mindegyik mellett egy apró, rézfogazású lyukkártyával. A legfelső kártyán a következő bélyegzőállás díszelgett: Rendszeres Karbantartási Jegyzőkönyv, 1889.
– Nos – szólalt meg az Antikvárius, miközben óvatosan kiemelte az első fiolát –, úgy tűnik, nem a végzetünkkel állunk szemben, hanem az előző tulajdonos százéves elmaradt garanciális felülvizsgálatával.
Mr. Henderson fanyar mosollyal az üveg felé hajolt, ám mielőtt bármit mondhatott volna, a fadoboz dupla feneke alól halk, gépies kattogás indult meg, és egy apró, sárgaréz számláló ugrott elő.