211/7. Az Óraműves Illatgyár — A Szavatossági Mátrix

A gőzös párafelhő fojtogató hirtelenséggel terült szét a szobában, de a várva várt pusztító gáz helyett a levegőt tömény, mentolos padlófényesítő és friss levendula elegye árasztotta el. Mr. Henderson tüsszentett egy akkorát, hogy a szemüvege a kézirathalom tetejére repült, míg az Antikvárius reszkető térddel a könyvespolcnak támaszkodott, felkészülve a legrosszabbra.
A padlódeszka ekkor fémes kattanással felcsapódott. A sötét mélyből nem egy elfeledett gépezet robbanása következett, hanem egy finom, rugós sárgaréz kar emelkedett ki. A gépies precizitással mozgó kar egy apró, rézből öntött plakettet illesztett a padlóra, egyenesen az Antikvárius cipője elé.
Az Antikvárius közelebb hajolt, és leporolta a réztáblát. A finom gravírozás tisztán olvasható volt: „Automata Szalon-Légfrissítő és Szagsemlegesítő. Modell: 1888. A dohos könyvszag sikeresen elhárítva. A patron kiürült.”
A ritmikus kattogás egy utolsó, száraz pattanással végleg elhallgatott. A csőből csak egy maréknyi kiszáradt, illatosított fűrészpor hullott a tálkába. Mr. Henderson fanyar tekintettel nézte a szerkezetet, majd megszólalt: „Azt hiszem, Antikvárius úr, a rettegésünk kissé túlzó volt egy elavult szellőztető láttán.”
„Valóban, Henderson úr. Bár a hatékonyságát nem vitathatom” – felelte az Antikvárius, és próbált úgy tenni, mintha mindvégig tisztában lett volna a helyzettel.
Ekkor azonban a szomszédos fal mögül egy mély, szabályos kopogás hallatszott, s a vakolat mögül egy apró, fekete viasszal lepecsételt fadoboz csusszant ki a padlóra.