210/4. A Könyvtári Merülés — Az Átfogó Aromaterápia

A sötét, ragacsos folyadék, mely már a könyvtári éjfél és a kávézacc aromáját ötvözte, könyörtelenül emelkedett. Hamarosan már a derekukig ért, fenyegetően nyaldosva a mellkasukat, miközözben Az Antikvárius a kezdeti intellektuális érdeklődését egyre inkább az oxigén iránti zsigeri vágy váltotta fel. Mr. Henderson, akinek korábbi sóhajai még némi reménnyel teltek, most rövid, torokhangú morajlást hallatott, mintha a köréjük sűrűsödő erjesztett gondolatok és állott kávé esszenciáját próbálná gargalizálni.
A fejük felett, a szalonban, a vendégek mintha egy kollektív extázisba estek volna. „Micsoda rétegzettség! Ez nem csupán egy illat, ez egy történelem egy üvegben! Érzem a pergament, az elfeledett titkokat, a poros, bölcs mosolyt!” – lelkendezett egy hölgy hangja. Lent, a doboz mélyén Az Antikvárius épp arra gondolt, hogy milyen örömmel cserélné el ezt a „rétegzettséget” egy tiszta, szellős pince levegőjére, vagy egy kevésbé „mély” aromaterápiára.
A mechanikus zakatolás, ami eddig csak távoli, sejtelmes morajként kísértette őket, most határozottan közelebbről hallatszott, ritmusosabban, mintha egy hatalmas szivattyú pumpálná a „Kopott Kötet” esszenciáját valahol a mélyben. A folyadék felszínén a buborékok már nemcsak pattanva, hanem szinte suttogva szálltak fel, mintha a doboz maga adná ki a lelkét – vagy inkább az intellektuális páclé gőzeit. Az Antikvárius próbálta analizálni a szagot: igen, a kávé, az enyv, a szegfűszeg, de most valami fémes, rozsdás tónus is vegyült hozzá, ami gyanúsan emlékeztette egy rég nem használt, rozsdás tintatartóra.
Mr. Henderson, aki eddig csak rezignáltan meredt maga elé, most hirtelen kénytelen volt a lábujjhegyén egyensúlyozni, hogy elkerülje a sötét folyadék ajkait. „Antikvárius úr,” szűrte ki dühösen, a szavakat szinte rágva, „ön szerint ez a fajta „elmélyült olvasás” része a kormányzó úr híresen excentrikus könyvtári etikettjének, vagy egyszerűen csak egy rendkívül… *alapvető* hibát vétettek a légfrissítő adagolásánál?” Az Antikvárius válasz helyett csak felsóhajtott, miközben a folyadék apró hullámokat vetett a doboz falánál, mintha egy apró, szurokszerű tengeren hánykolódnának. Egy új, hideg áramlatot érzett a lábánál, ami azt sugallta, hogy a „mélység” nem csupán metafora volt.