209/3. A bársonyos landolás — Aromatikus fogság

A gravitáció makacs törvényei szerint a polc pereméről való lecsúszás általában gyors és meglehetősen zajos átmenetet jelent a "műtárgy" státuszból a "szilánkok" kategóriába. Az Antikvárius és Mr. Henderson porcelántestük merevségében már felkészültek az elkerülhetetlen becsapódásra, ám a sorsnak – vagy a múzeumi automatizációnak – egészen más tervei voltak velük. Amikor az Antikvárius talapzata végképp elvesztette a kapcsolatot az üveglappal, nem a mélység, hanem egy váratlanul puha, hidraulikus sziszegéssel kísért ölelés fogadta.
A polcok közötti résből egy filccel borított, sárgaréz mechanikus kar emelkedett ki a mélyből. A háromágú markoló elképesztő precizitással, szinte gyengéden kapta el a zuhanó antikváriust, majd egy elegáns ívvel Mr. Hendersont is a társa mellé emelte. A kar nem zúzta össze őket; ehelyett úgy egyensúlyozta a két figurát a tenyerén, mint egy túlbuzgó pincér a pezsgőspoharakat.
Henderson belsőleg azonnal átértékelte a helyzetet. Ez a kar nyilvánvalóan egy exkluzív, személyre szabott lift volt, amelyet kifejezetten a kiemelt fontosságú tárlati darabok biztonságos evakuálására terveztek. Az óvatos remény szikrája újra felgyúlt mázas szemeikben, ahogy a szerkezet méltóságteljesen süllyedni kezdett velük a vitrin alatti, sötét gépészeti aknába.
A lefelé vezető út nem a szabadságba, hanem egy hermetikusan záródó, apró fadobozhoz vezetett. A mechanikus kar óvatosan behelyezte őket a bársonyos mélyedésbe, majd a fejük felett egy apró szelep sziszegve kinyílt. Egy különös, mentolos-kámforos illatú felhő borította be a sötétséget, miközben a doboz teteje halkan a helyére kattant. A sötétségben csak a fojtogatóan édes pára keringett, és a távolból egy újabb, még nehezebb fedél lecsukódásának tompa puffanása hallatszott.