209/2. A mechanikus pók — A rezgő egyensúlyvesztés

A kaparászás egyre ritmikusabbá vált, majd átment egyfajta fémes kattogásba. Az Antikvárius porcelánszemei mereven szegeződtek a sötét számlapra. Mr. Henderson belsőleg már egy bonyolult mentőakciót vizionált: talán a múzeum titkos, földalatti hálózata küldött értük egy apró mechanikus futárt, hogy kijuttassa őket a fojtogató lakk fogságából.
A sárgaréz mutatók hirtelen megremegtek, és az óra számlapja halk kattanással előreugrott. Nem egy mezei rágcsáló bújt elő a homályból, hanem egy parányi, fényes sárgarézből készült, nyolclábú szerkezet. A kis gépezet lábai végén gumi korongok neszeztek, ahogy magabiztosan megindult a vitrinjük felé. Henderson virtuálisan fellélegzett: a segítség végre megérkezett.
A remény azonban gyorsan elpárolgott. A gép hátán nem feszítővas vagy kulcs, hanem egy mikroszkopikus méretű, sűrített levegős fúvóka és egy apró, forgó kefe villogott. Ez nem mentőegység volt, hanem a múzeum automatizált mikrotakarítója, amely a hanyag emberi felügyelő utáni tökéletes sterilizálásért felelt. A szerkezet villámgyorsan felmászott a vitrin üvegfalára.
A következő pillanatban a gép beindította az ultrahangos tisztítóprogramot. A vitrin üvege és vele együtt a porcelánbábuk talpazata eszeveszett vibrálásba kezdett. Az Antikvárius és Henderson tehetetlenül érezték, ahogy a rezgés átjárja merev testüket, és milliméterről milliméterre csúszni kezdenek a polc végzetes pereme felé.
A pók hátán elhelyezett apró, vörösen izzó optikai szenzor lassan villogni kezdett, hideg fénye baljóslatúan visszatükröződött az Antikvárius mázas szemében.